Elhelyezkedés
Villánykövesd Baranya megyében, Villány szomszédjában, a Fekete-hegy keleti lábánál fekvő település. A Villányi borvidék és a Villány-Siklósi Borút tagja.
A község teljes területe 749,5 hektár, ebből a belterület 47,5 hektár. Északról Palkonya, Ivánbattyán és Kisjakabfalva, nyugatról Kisharsány, délről Nagyharsány és Villány határolja.
Történelem
Villánykövesd a környék többi falujához hasonlóan már az őskorban is lakott volt. A villánykövesdi határban a Bogdács dűlő felszínét az 1960-as években mélyművelés alá vonták, és a felszántott talajból felszínre került tűzgumók, obszidian és jaspis kövekből pattintott kőpengék egy újkőkorszaki település létezését bizonyítják.
Az Árpád-korban a községet magyarok lakták. Egy 1289. évi oklevélben történik említés először a faluról, amikor a Karasica szabályozása lehetővé tette itt a gazdálkodást.
A középkorban királyi birtokból nemzetségek kezébe kerültek a környékbeli települések. E települések a török alatt rendszerint csak rövid időközökben léteztek, ha martalócokat, általában rác jobbágyokat egy-egy török hűbérúr képes volt letelepíteni. Az ősi magyar jobbágyok nem tudtak megkapaszkodni, elvándoroltak, elmenekültek, egy részükről tudott, hogy alföldi városokba kerültek. A török kiűzetésekor hadszíntérré változott térség semmiféle polgári létezésre nem volt alkalmas.
A török uralom megszűnése utáni években Villánykövesd a környék 24 falujával együtt Battyány Ádám özvegyének, Stratmann Eleonórának a tulajdonába került 1703-ban. A birtok házasság révén a Montenuovo hercegi család kezébe került, amely 1945-ig létezett, és amely uradalomnak Bóly volt a központja.
Az uradalom az 1720-as években hozzáfogott birtokai rendbetételéhez, melyhez a szerb népesség mellé fejlettebb mezőgazdasági kultúrával rendelkező német bevándorlókat telepítettek a környékre.
A megtelepült németség minden erejével a szőlőtermelés felé fordult. E korszaknak köszönhető az országos műemlékvédelem alatt álló villánykövesdi pincesor.
A II. Világháborút követően a német etnikumú lakosság kitelepítésével egy szorgalmas, a szőlőtermeléshez hozzáértő népcsoport távozott Magyarországról. A szőlőtermelésben alkalmazott munkaerőt és szakértelmet pótolni itt sem tudták. Azonban a környék szőlőkultúrájának előnyére szolgált, hogy a településre számos szőlőhöz értő felvidéki család is települt.
Az 1947-48-as években a borvidék szőlőkultúrája mélypontra jutott és Villánykövesd szőlőterületei is jelentős mértékben csökkentek. Majd a citrom és narancsligetek eszméjének feladása után megkezdődött a szőlőültetvények rekonstrukciója a térségben. Az állami gazdaság 1952-ben a villánykövesdi hegytetőn, a volt Montenuovó uradalom területén 77 kh szőlőt telepített.
Forrás: Dr. Lajber Imre: A villányi régió története
Falukép
A jellegzetes falukép egyértelműen a német anyanyelvű lakosság érdeme.
A török előtt még magyarlakta falut rácokkal telepítették be, őket szorították ki a németek a 18. század végére már teljesen.
A szorgalmas sváb jobbágyoknak köszönhető a vidék gazdasági fellendülése, amit a gazdag porták ma is tükröznek. Az azonos kultúrájú, összetartó lakosság szigorú rend szerinti családi gazdálkodást folytatott, aminek következménye a 20. század elejére kialakult, még ma is egységesnek mondható épített környezet.
A szabályos, hosszú lakótelkek elején, az északi oldalhatárra épültek az egytraktusos, hosszú lakóházak. Szorosan végükhöz tapadva, 25-30 méterre az utcavonaltól, azzal párhuzamosan állnak a nagyméretű gazdasági épületek, helyet adva a ló- és tehénistállóknak, valamint a mezőgazdasági eszközök és a szálastakarmány tárolására szolgáló helyiségeknek. Az így leszűkített udvar végül a déli oldalhatáron is beépült, általánosan ezen az oldalon van a pajtához csatlakozóan a disznósól fölötte a kukoricagóréval, az utcafronton pedig a nyárikonyha, illetve az abból megnagyobbított második, kisebb lakóház. Bár a lakóházak egy részét a hagyományokkal szakítva „kockaházként” átépítették, a falukép egységes maradt, köszönhetően a beépítési módok megőrzésének.
A mai lakosság őrzi az ősök hagyományait, több épületet, épületegyüttest helyi rendelettel nyilvánítottak védetté.
Villánykövesd híressége a német falvakra jellemző pincefalu. A közvetlenül a falu mellett található, a déli hegyoldalba sűrűn egymás mellé vájt pincék előtt sorakoznak a hasonló tömegű és homlokzatú kis présházak két sorban egymás fölött. A szőlő feldolgozását, a bor kezelését és értékesítését is ezekben a kis épületekben végezték.
A környék pincesorai közül talán a villánykövesdi a legszebb, csaknem minden – összesen 58 – présház országosan védett műemlék.
Címer
Villánykövesd község címere
Heraldikai leírás:
Álló, csücsköstalpú, vörössel és kékkel vágott pajzs. A felső, vörös mezőbe tizenkét stilizált ezüst szőlőpince három sorban (3:4:5), fekete ajtó- és ablaknyílásokkal. A pince-oromfalak egymást érintve összefüggő sorokat alkotnak. A pajzs felső sarkaiban egy-egy lefelé fordított arany hársfalevél lebeg. Az alsó, kék mezőben lebegő helyzetű, zöldleveles, arany közepű vörös heraldikai rózsa, melyet kétoldalról egy-egy, fekete kapu- és ablaknyílású ormozott ezüst bástya kísér. A pajzsot kétoldalról egy-egy közös tőből ágazó és két-két kék fürttel ékített zöld szőlőinda övezi. A címer alatt lebegő, hármas tagolású íves arany szalagon feketével nagybetűs Villánykövesd településnév.
Villánykövesd község címeres lobogója és zászlaja:
LOBOGÓ:
Álló téglalap alakú, 2:1 méretarányú fehér textillap, aljában kék felette vörös vízszintes pólyával. A pólyaszélesség a lobogó hosszának 1/10-ed része. A színes címer a feliratos szalaggal a lobogó hosszanti szimmetriatengelyén, annak felülről mért 1/3-os osztásvonalán helyezkedik el. A lobogó kétoldalas.
ZÁSZLÓ:
A lobogó 90°-kal történő elforgatásával jön létre. A feliratos szalag nélküli színes címer szimmetriatengelye a zászló hosszának 1/3-os osztásvonalával esik egybe. A zászló kétoldalas.
(Megjegyzés: A heraldikai leírásokban a heraldikai bal- és jobb oldal mindig ellentétes a nézeti képpel, a címertan ugyanis mindig a címeres pajzsot balján viselő harcos szemszögéből írja le a címert.
A település címerét Kováts Ferenc grafikusművész tervezte.